Oktopus Blog > A hangfelvétel készítés rejtelmei - II .rész

Publikálva: 2015-02-16 11:45:12 - Címkék: A hangfelvétel készítés rejtelmei 2.rész

Mocsáry Gábor "A hangmérnöki foglalkozás abc-je" cikksorozata után, most a hangfelvétel készítésről teszi közzé gondolatait egy háromrészes írásban, mely a "Görbe a tükör" beszédes alcímet kapta. Íme a második rész.

IDE kattintva olvashattjátok az ELSŐ részt...

 

A hangfelvétel készítés rejtelmei (Görbe a tükör!) - 2. rész

 

Szörnyű nehéz meghatározni a szükséges és jó arányt egy hangmérnök elméleti és gyakorlati tudása közt és ebbe a tehetséget is beilleszteni. Pedig meggyőződésem, hogy e három az, ami e mesterséget sikeresen kialakíthatja. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy bárki átgondolja a negyven év alatt mekkora technikai fejlődést éltem át. Az analóg technika a csúcsra ért, mellette a digitális technika az első „gyerek betegségeivel” küszködött. Tanulni, tanulni és tapasztalni kellett és nem kritizálni! Rengeteg hazai „szakembert” megsértettem azzal, hogy a hangfelvétel-esztétikai „értekezéseiket” finoman szólva szellemi onanizálásnak neveztem. Egy viszont nem szorult fejlesztésre, javítgatásra, ez a zene. Úgy fogtam fel, hogy ez a magja a történéseknek és minden, ami körülötte zajlik, az érte van. Minél közelebb kell jutni a lényeghez, de előbb a lényeget fel kell ismerni. Úgy vélem, hogy ez a felismerés korábban sem ment és ma sem megy mindenkinek. Csapda a javából, mert azzal akarok foglalkozni, amit tulajdonképpen nem ismerek. A technika, legyen akár analóg vagy digitális és ez utóbbit szolgáló számítástechnika, csupán csak eszköz „szerszám” a kezemben. A szerszámmal lehet a munkadarabot elkészíteni. Az pedig lehetetlen helyzet, hogy ismerem a szerszámot, de az anyagról, amit a szerszámmal kell megmunkálnom, semmit nem tudok. Ezzel kapcsolatban szoktam mondani, hogy aki csak a kalapácsot ismeri az mindent szögnek néz. Fordítva se jó, amikor az anyagot kiválóan ismerem, de fogalmam sincs arról, hogy milyen szerszámmal kell dolgoznom. Például képtelenség az, hogy a zenét csakis, mint információt és számítástechnikai adathalmazt fogjam fel és kezeljem azért, mert ez is igaz. A kalapács ez esetben a számítógép. Csakhogy egy ilyen bonyolult foglalkozást, mint amilyen a hangmérnöké, nem lehet erre alapozni.

 

Néha azt kérdezik tőlem, mi kell ahhoz, hogy valakiből jó hangmérnök legyen? Vagy mi a technikája egy jó hangfelvételnek? Volt arra is példa, hogy megkérdezték milyen módszereket használok, amik miatt a felvételeim ennyire sikeresek. (Hát nem olyanokat, mint amilyeneket azok, akik ezt kérdezték.) Hogyan és milyen mikrofonokkal dolgozom? Megpróbálok a kérdésekre válaszolni. Azt, hogy mit tartok fontosnak a hangmérnök képességei és tudása vonatkozásában, azt úgy vélem az előzőekben elég világosan elmondtam. Kiegészítésképpen csak azt szeretném hozzáfűzni, hogy az emberi tisztesség is szükséges és az egyenes gerinc!

 

Nincsenek receptek, a hangfelvétel készítése nem szakács munka. Ha az lenne, akkor lenne recept könyv, például végy két-három mikrofont és állványt, tedd azt a zongora közelébe… stb. Ellenben vannak nagyon jól ismert fizikai törvények, jelenségek és olyan műszerek, amik a jelenlétüket megmutatják. Ráadásul a jelenségek többsége kifejezetten a hangfelvétel minősége ellen dolgozik. Továbbá soha nem egy, hanem rendszerint több anomália is érvényesül egy időben. Hibák ezek a javából! A legfontosabb ”receptem” az, hogy amikor egy hangfelvételhez nekifogok, akkor az összes általam ismert káros jelenségen végigmegyek és megszüntetem. Ebben a témában nem ismerek kompromisszumot és nem is lehet azt megengedni. Mi marad akkor, ha a rosszat kiiktattam? A jó! Tehát nem a kiváló szisztémák egyikét, másikát alkalmazom, hanem egyszerűen a hibákat szüntetem meg. Például mindenki által ismert jelenség a zárt térben a visszaverődések miatt keletkező frekvencia-függő csomópontok. Ha ide mikrofon kerül, vagy csak a közelébe, akkor ez nagy baj. Már az is szerencsétlen helyzet ha itt hangforrás van, ámbár ezt az állapotot néha a javunkra is fordíthatjuk. A rossz helyzetben levő mikrofont a korreláció-mérővel és a gonioszkóppal szinte pillanatok alatt ki lehet szűrni. Ez igaz, de tudni kell hogyan! Ha most az egyéni tudományom többek között abból áll, hogy az ilyen hibák észlelése, megszüntetése számomra nem jelent akadályt, akkor valóban nagyon okos vagyok. Az igazság más. Ebben a vonatkozásban csak azt tudom, amit bárki a hangfelvétel technikájával alapfokon foglalkozó irodalomban megtalál. Ez esetben az előnyöm annyi, hogy a jelenséggel sokszor és sokféle módon találkoztam. Ez tapasztalat, amit valóban át lehet adni. Szerintem attól még senki nem ért jobban a szakmához, ha tudományos értekezéseket gyárt mások hasonló elméleti eredményeivel alátámasztva a saját hitelességét. Abban a környezetben viszont, ahol ez a szokás, szinte elvárják azoktól, akik semmilyen említésre méltó hangfelvételt nem produkálnak. Attól, hogy tudom a zongora környezetében milyen hullámterjedési állapotok uralkodnak és ez befolyásol, még egyáltalában nem lesz jobb a felvételem, sőt lehet, hogy rettenetesen pocsék hangzást fogok elérni. Az ilyen irányú „tanulmány-gyártási” hajlamot szakmai pótcselekvésnek tartom.

 

Milyen mikrofonokkal dolgozom? Kiváló és méreg drága mikrofonokkal. Egyébként egyszerű a módszer: mindig a szükséges számú és a megfelelő karakterisztikájú mikrofont kell a hangforrásoktól az optimális távolságba helyezni attól függően, hogy a virtuális térben milyen hangképet szeretnék kialakítani. Innen kezdve harminc év és menni fog a dolog. (Néha elképesztő az a naivitás, ami egyes emberekben megnyilvánul. Az öreg zsidó jut eszembe, amikor oktatja a fiát: az egészség a fontos fiam, az összes többit megvesszük!)

 

Mivel foglalkozom mostanában? Van egy régóta aktuális megoldatlan probléma, ami izgat. Az mindenki számára világos, hogy a digitális technika lassan a csillagos egekbe tör. Olyan lehetőségek és távlatok nyílnak, hogy a kihasználásuk elmulasztása szinte az emberiség elleni bűnnek számít. A nagyfelbontású rendszerek (96kHz, 24bit), DVD Audio, a konvolúciós digitális virtuális tér szimuláció, az 5.1 a „Surround” így együtt adja a problémát: a kiváló minőségű zenekari koncertek térhatású közvetítése, rögzítése hanghordozókra. Az elmúlt két évben számos sikeres kísérleti felvételt készítettem a korábban 5.1 filmzenék felvételein szerzett tapasztalatok birtokában. Legutóbb a Napóleon című film egyes zenei részeinek felvételeit készítettem, többek között amikor Napóleon Paganini játékát hallgatja. Azt a híres Caprice-t, aminek egyik variációja eljátszhatatlan, állítólag csak Paganini volt erre képes. Amerikai produkció, hibátlan tökéletesség. Ezt az alig öt percet meghaladó darabot négy napon át készítettük. Julian Rachlin aki az ifjú Paganinit helyettesíti több mint százszor eljátszotta a művet, amikor a rendező végre rábólintott, így képzeli el a dolgot. Nem arról volt szó, hogy nem felelt meg zeneileg vagy a hangzása volt tökéletlen. Csupán a hangulatával küszködtek több napon át! A felvételeimet a Columbia cég CD-n kiadta, utólag hallgatva is elképesztőnek tartom, ami Rachlin játékán átérződik és kezdem megérteni mit jelent a tökéletesség felé haladni. (Kontrasztként meghallgattam a Bánk Bán filmzenéjét.)

 

Röviden tehát az a probléma, hogy a hallgató helyzete a virtuális térben megszólaló hangforrásokhoz képest nem az elképzeléseimnek megfelelően alakul. A lokalizációval nincs minden rendben. A filmszínházak hangrendszerei ezt a lokalizációs hibát elfedik, mivel itt a nézőtér egészén igyekeznek a térhatást (figyelem nem a térérzetet!) kialakítani és a hangsugárzók pozíciójával ezt részben el is érik. Ekkor a „Front Center” szerepe elsősorban a dialógokra korlátozódik, a zenei „Center” virtuálisan alakul ki. E hagyományt követve - ami kedvez a sztereó kompatibilitásnak - abban a pillanatban amint a Surround tér belép, a hallgató pozíciója elbizonytalanodik. Mosódnak az irányok és a távolságok, csak egy atmoszférát kapok tele lokalizációs bizonytalansággal. A sztereónál (ami a hallásunkhoz közelebb áll, azt is mondhatnám, hogy a sztereó a Surround jelenlegi állapotánál jobban kiszolgálja az igényeket) már megszoktuk a hangkép stabil és jól érzékelhető irányait, mélységét, a hangforrások jól azonosítható helyzeteit és ezeken keresztül megtaláljuk a térbeli hallgatási pozíciónkat. Sőt, a hallgató helyzetét, az előtte létesült virtuális térhez képest szándékosan meglehet határozni a felvételeken. Ezzel a lehetőséggel majd mindegyik felvételemen élek. Ez azonban csak „majdnem” jelenlét érzet. A Surround technikának kellene alkalmasnak lennie a kifogástalan jelenlét érzet kialakítására, de még nem az.

 

A külföldi hangmérnökök többek között még azon is vitáznak, hogy egy nagyzenekar esetén a hallgatót hova kell „ültetni” a térben. Természetesen úgy, hogy a Surround hatása kellő mértékben érvényesüljön. A leglátványosabb megoldás az lenne ha „beülnénk” a fafúvósokhoz, de ez nonszensz. A filmek effektusai kihasználják a Surround lehetőségeit, és a fizikai korlátokat némi svindlikkel áthidalják. Például azt, hogy a hangsugárzók síkja elé virtuális hangforrást nem lehet elhelyezni, következésképpen hangforrást a virtuális térben átlósan nem lehet mozgatni, csak körben. Ha viszont trükkösen egy-két pillanatra minden oldalról „támadást intézek” a füleim ellen, akkor ez már elegendő ahhoz, hogy a hibás lokalizációs részletet ne érzékeljem és úgy hasson, mint ha tényleg ott mozdult volna el a hangforrás. Tulajdonképpen a Surround panoráma is svindli, mert csak mennyiségi megosztással él a csatornák között, ami a filmhang technikában ismét elegendő.

 

Két ígéretes megoldás felé haladok, de nem úgy, mint a Rabbi a libák és a Khon. Az a nehéz számomra, hogy „élesben” kísérletezem, mert egy nagyzenekart csak úgy nem lehet a szögről leakasztani, emiatt pedig a frász kerülget néha, hogy az eredmény használhatatlanná válik. Az egyik megoldás az, hogy független sztereó centert használok, ez a kódolásba belefér és a sztereó kompatibilitást sem zavarja. (DVD Audio) Hatására sokat javul a lokalizáció, de mivel kínosan sztereó párokkal dolgozom, páronként egyensúllyal, ez némileg ront a térérzeten. A sztereó egyensúly biztosítja a tiszta fázishelyzeteket, aminek következtében az elfedések szinte száz százalékban megszűnnek, és a dinamika árnyalatnyi különbségei szépen kirajzolódnak. A másik kipróbált variáció az, hogy a fronton teljes sztereó, virtuális centerrel, a Surround csatornákba késleltetés. Ez a megoldás egyedül is hatékony, de kényes a hátsó mikrofon pozíciókra. Marad az a lehetőség, hogy a konvolúciós térképzést használom, mellesleg többek között a késleltetéssel ez is variál, és a center csatornát is kialakítom. Mindenképpen figyelembe kell vennem, hogy a cél nem egy rettenetesen bonyolult szisztéma kialakítása, hanem egy olyan mobil technológia, ami a hazai koncert termek nem a legjobb akusztikáihoz igazodva közvetítés és rögzítés és főleg reprodukálás vonatkozásában is optimális.

 

Igyekezem nem tanulmányt írni, hanem gondolatokat közzétenni. Semmi bizonyítási kényszer nem nyomaszt, mint azt másoknál tapasztalom. Életemben annyi mindent „letettem” az asztalra, hogy ami most és még hátra van az, nekem már csak „jutalomjáték”. Sokkal könnyebb így dolgozni és tanítani!

 

 

IDE kattintva olvashattjátok a HARMADIK részt...

 

 

 

Írta: Mocsáry Gábor

 

 

(Mocsáry Gábor a wikipédián)

Hozzászólások

Bejelentkezés

Belépve marad?

Bejelentkezés

Partnerek