Oktopus Blog > Kifordítom, befordítom - II.rész

Publikálva: 2015-04-13 13:58:45 - Címkék: Kifordítom, befordítom - II.rész

Kishonti István eme történetében egy mesevilágon keresztül mutatja be a hangmérnök és a zene kapcsolatát.

IDE kattintva olvashattjátok az ELSŐ részt...

 

Második rész

amelyben méginkább fény derül arra, hogy miről szólt az első rész, és különben is.

 

Állítólag többen voltak, aki háromszor (azaz egynél többször) elolvasták az első részt, mire megértették. Pedig hát éppen azért lett az olyan regényes, hogy minél többen értsék miről van szó. A cím elég jól kifejezi azt ami előtt állok, a kifordítottá vált helyzetet, pedig még nem is értünk odáig, ami miatt e szójátékot eredetileg választottam. Az első rész egy mondatba sűrítve az általunk felfogható valóság (a Kint) és az általunk létrehozható emlékmások, a felvételek (a Bent) kapcsolatáról szól. Nem szívesen magyarázom meg sorról sorra az előző rész tartalmát, inkább érthetően utalok majd részeire, hiszen ez volt az eredeti célja megírásának.

 

Két fiam közül az egyik inkább a szemével, a másik inkább a fülével fogja fel a világot. Sokan vagyunk, akik inkább a fülünkkel. Ki jobban, ki kevésbé. Akinek a hangok világa közvetlen napi élmény (zenészek, hangszerkészítők, zenét tanulók, stb.), azok számára a hangi világ elemzése könnyebb. Mások nem tanulnak zenét, de a fülük nyitott, könnyen fejlődnek amint felfedezik képességüket. Ilyenek például a HIFI, a hangtechnika iránt érdeklődők. A nyitott fülűek közül néhányan ellenállhatatlan vágyat éreznek, hogy a felfogott és annyira szeretett hangélményt - akár a fotós a képi élményt - megörökíthessék.

Az emlékezés és az emlékmások létrehozása kifejezetten emberi sajátosság. A szájhagyomány, az írás, a rajz, a képfelvétel, a hangfelvétel azonos ősi célt szolgál, az átörökítést. A különbség a technikai megvalósításban van. Mindegyikre jellemző, hogy tökéletlen. A múlt nem ismételhető. Hiába kombinálom a képi, a hangi és a szöveges rögzítést, hiába próbálom elszövegelni azt, ami a kép 3. dimenziójából, a hang síkjából kimaradt, minden információ-töredéket, ami a teljes valóság, nem rögzíthetek. (Ráadásul csak az emberi érzékszervek által időben és 3 dimenzióban felfogható „valóság” az ember valósága, ettől függetlenül létezik az objektív, embertől független valóság, amiről sokkal kevesebbet tudunk.)

 

Mi jellemző erre az ember által felfogható valóságra, vagyis annak a fülünk által közvetített részére? Röviden: a csodálatos változatosság. (Most nem beszélek arról, hogy a valóságélmény feldolgozásában látás, hőérzékelés stb. hogyan egészítik ki egymást. Nyilván a kieső információt hangi eszközökkel pótolni kell valahogyan.) Életünknek nincsen két egyforma pillanata. Ha egy robotkar unos-untalan azonos mozdulatokat végez, abban is van változás, mert a kar környezete változik. Gondoljunk arra, amikor filmen egy ismétlődő mozgássort úgy ismételnek meg, hogy csak egyszer veszik fel, és átmásolják  egymás mögé ugyanazt. Azonnal észrevehető a turpisság. Kétszer egyformán nem lehet leütni egy zongora billentyűjét, nem lehet meghúzni egy hegedű húrját. Még az elektromos távműködtetésű hagyományos orgona sípja sem szólal meg kétszer egyformán, mert kicsit változik a nyomás a szélládában, a légáramlás a síp körül. A hangi világ rengeteg ilyen elemből épül fel, és mindegyik elem a saját folytonosan változó életét éli. A hangok világa nagyon változatos. Idegrendszerünk erre a folyamatos változásra működik helyesen, ezt fogadja el valóságosnak, ezt tudja a legkisebb ellenállással befogadni.

 

Ezt a változatosságot kell tehát rögzíteni is. Létre kell hoznunk egy jelet, ami magában hordozza a valóság képét. Amikor kezdő hangmérnök voltam, rengeteget gondolkodtam azon, mi a biztosítéka annak, hogy a megfelelő jelet hozom létre? Melyek azok a valóságelemek, amik elméletileg rögzíthetőek, és hogyan tudom azokat a legkisebb torzulással megőrizni? Kerestem azt a hangutat (a hangforrástól a befogadó hallgatóig) ami a legtökéletesebben megőrzi az eredeti hangélmény mását. Számomra azért kellett a tökéletes hangút (vagyis az audiofil minőségű berendezés), hogy biztosítéka legyen a hű rögzítésnek. Van, aki viszont a fordított irányból közelít: keresi a tökéletes berendezést. Ennek a bűvöletében él. Van, aki el is felejti a nemes végcélt, hogy ugyanis az egész nem önmagáért van, hanem a hangélményért, mondjuk a napi pihentető egy órás zenehallgatásért. Keresi az igazi hangfalat, erősítőt, előerősítőt, CD játszót, interkonnektet, stb. Hadd tegyem fel most neki az előző kérdést: mi a biztosítéka annak, hogy a megfelelő berendezést választotta ki? Honnan tudja, hogy amit hall, az nem csak hogy más, de jobb is? Azért mert jobban tetszik?

 

Az egyetlen alapvető biztosíték a megfelelő jel használata, a valóság megfelelő képe. Tegyük hát bele cuccainkat abba a bizonyos mesebeli Ládába, és csak azt nézzük, mit hallgatunk rajta. A legtöbb esetben kétszeres áttétellel jut el hozzánk a Kint. Először is egy másik Ládán készült, amiről nem tudunk semmit, másodszor pedig egy másik ember valóságát tükrözi. Vagyis fogalmunk sincsen arról, hogy mit kellene hallanunk azon a felvételen, még ha a világ LEGLÁDÁJÁN is hallgatnánk. Mint amikor Zenész egy másik Ládán szerzett hangélményét hozta el barátjának. Lehet, hogy mi hiányolunk a berendezés hallgatásakor  bizonyos mély hangokat, amik a felvételen rajta sem voltak, mert a valóságban sem voltak. De erről mi mit sem tudhatunk. Mit tehet az ember, elfogadja a hozott anyagot jónak, bár tényleg nem tudhatja, hogy jó-e. Vagyis egy vélhető hazugságot igazságként kezel. Ha valaki nem tud, nincs módjában saját készítésű, megfelelően elkészített hanganyagot használni berendezései teszteléséhez, legalább olyat keressen, amiről lehet tudni, hogy milyen körülmények között készült. Ezek a kis számban fellelhető, a felvétel körülményeit is leíró audiofil felvételek. Ezek a felvételek legalább az esélyét adják annak, hogy megfelelően tükrözik a valóságot.

 

Ezek közül is néha kibukik egy-kettő az élet rostáján, mert csak ráírták, hogy audiofil, vagy hát ugye nem minden a berendezés,  és szakmai hiba van a felvételen. Ettől az a felvétel még lehet sok tekintetben jó, csak ne teszteljünk vele. Ilyen volt a sokat dicsért DENON CD sorozat, aminek az első darabjait a Mahler szimfóniák tényleg kétmikrofonos felvételei töltötték meg. A használt mikrofon a Brüel & Kjaer 4006 típusú mikrofonja, világklasszis. Csak: ennek a mikrofonnak az átvitelét egyszerű módon (és egyedülállóan) módosítani lehet úgy, hogy diffúz hangtérben adjon kielégítő átvitelt 15 kHz-ig. Ez azt eredményezi, hogy a mikrofon átvitele ugyanekkor közvetlen hangtérben (az egyébként 20 kHz-ig teljesen egyenletes átvitel helyett) 12,5 kHz környékén drasztikus 6-8 dB emelést mutat, ami fülsértő. Amikor az Sennheiser cég Orpheus nevű fejhallgatóját teszteltem, a kezembe akadt ez a DENON sorozat, és mit hallok: ezt a fülsértő hangot. Néhány taktus után letéptem a fejemről a fejhallgatót, mivel igen ismerős volt ez a hang (én is ilyen mikrofont használok). Bámultam értetlenül. Minek kellett egy nyilvánvalóan közvetlen hangtérben mikrofonozott felvételen a diffúz átvitelt használni? Szakmai hiba. És szuper jó az Orpheus, hogy ennyire megmutatta. Utána jobban megnéztem a CD-hez mellékelt ismertetőt, és a fotókon mit láttam? A diffúz átvitelű mikrofont (jellegzetes, mert az eleje nem ezüst színű, hanem fekete). Néztem én a fotókat korábban is, de azt hittem, hogy a cég kardioid jelleggörbéjű 4011-es típusát fotózták le, aminek az eleje egészen kis eltéréssel szintén fekete. Most mondjam azt, hogy a nagy világreklámmal beharangozott, fáradságos munkával, sok pénzért készített anyag tesztelésre alkalmatlan? Mit kell ilyenkor tenni, tessék mondani?

 

A sokat emlegetett HYPNOS című audiofil lemezemre tisztességgel ráírtunk minden használt berendezést, amelyek között voltak nem éppen profi, sőt inkább félprofesszionális berendezések is. Valaki megjegyezte, hogy egészen jól szól a CD a használt berendezések „ellenére is”. Ő azt várta, hogy egy ilyen CD néhány millió forintos audiofil cuccokon készül, és ha nem, az már nem is lehet jó, azt lefitymálja. Ok nélkül, mert a berendezéseket a megfelelő helyen kell tudni használni. Volt, aki azt javasolta, hogy használjunk a felvételhez jó minőségű interkonnekteket. Nem igazán gondolt bele, hogy ez a mi esetünkben 100 méter kábelt jelentett volna tartalékban a használt másik 100 méter mellet, ennyi a szokásos kábelmennyiség egy egyszerű felvételen. És mi szimmetrikus jelvezetést használunk, ilyen interkonnekt pedig nem nagyon létezik. Szóval két - három millió forint lett volna csak a kábelezés. És ki az, aki kifizetne egy ilyen felvételért darabonként 15 - 20 ezer forintot? És kell ilyen kábelezés? Audiofilnek tartott felvételek készültek olyan stúdiókban, ahol a beépített kábelmennyiség néhányszor  10 (tíz) kilométer. Igaz ugyan, hogy van a világon egy-két stúdió, ahol audiofil kábelek vannak a falban, de ott a berendezések száma igencsak korlátozott. Érdekes volna egyszer kipróbálni, hogy mennyit javít tovább egy felvétel minőségén a méregdrágakábel - kizárólag a kéteres, szimmetrikus jelvezetésre alkalmas jöhet szóba - kérdés, hogy ki ad kölcsön erre nekünk 100 métert? Szét fogjuk vágni!

 

Itt van azután Zenész sorsának újabb állomása, a teremtés, a sohanemvolt hangok világa. Nem véletlenül igyekeztem érzékeltetni a valóságos hangok változatosságát. A képzelet soha nem lesz képes valóságot teremteni. A mesterséges hangok világa azért lett, mert igény hozta létre. Ma úgy hívjuk, virtuális valóság. Ugye nyilvánvaló, hogy egy számítógépes képzelt világ férfiát vagy asszonyát senki nem fogja férjül, vagy nőül venni. Mert hiszen szép-szép, de nem valóság. A virtuális hangok, a szintetikus hangok, a mintavett, és manipulált hangok, a soksávos technikával felvett hangok mind képzelt hangok. Semmi közük a valósághoz. Elképesztő mennyiségű hangmanipuláció termékei. Esetükben nem csak a Láda és a felvevő ember ízlése és szakmai tudása szól bele a végeredménybe, hanem a hangok sem a valóság termékei. Egy mesterséges világ, virtuális valóság. Ember nem mondja meg, hogy a jel esetükben mit hordoz. Ezért tesztelni sem szabad velük. Élvezzük őket, hallgassuk őket, fogadjuk be az általuk hordozott üzenetet, de ne teszteljünk velük. Kevés közöttük egyébként az olyan felvétel, ami agyunk számára hosszú időn át fáradtság nélkül elviselhető. Idegrendszerünk nem erre készült. Ha valakinek folyamatosan csak ezt kellene hallgatnia, szépen bedilizne. Ez nem mond ellent annak, hogy szükség van rájuk. Életünk tele van olyan eszközökkel, amik folyamatosan terhelik idegrendszerünket, érzékszerveinket (gépkocsivezetés a baleset elkerülésének pillanataiban, városi zaj, számítógépes tőzsde termináljánál ülő bróker napi terhelése, stb.). Egész urbanizált környezetünk. A virtuális valóság nem más, mint ennek a világnak a művészi tükre. Mi hoztuk létre, megtagadni butaság lenne. Csak tudni kell, hol az egyénre szabott határ a Mesterséges és a Természetes között, ahogyan ezt Zenész záró mondatai tükrözik.

 

Azt hiszem mindent elmondtam arról, ami a Láda környékéről elmondható. Most már belenézhetünk a Ládába. Vegyük először azt a Ládát, amit Zenész máshol hallott, amiről kiderült, hogy másképpen szól. Ez az a láda, ami mondjuk egy soksávos stúdió technikai helyiségében üzemel. Vagyis a stúdió felvételi körülményeiről beszélünk. Már régóta ismert tény, amit most elmondok. Húsz évvel ezelőtt egy norvég hangmérnök adta közre mérési eredményeit. Öt különböző stúdióban keverték le ugyanazt a soksávos felvételt, és azt tapasztalták, hogy a hangmérnök helyén mért hangszóró frekvenciamenet és az elkészült keverés frekvencia tartalma (tercsávonként mért hosszú idejű energiatartalma) tükörképei voltak egymásnak.

 

 

Svein Erik Borja mérési eredménye az egyik stúdióban 1977-ből, NBC.

 

Kifordítom, befordítom... Abban a frekvenciasávban ahol a hangszórórendszer gyengén muzsikált, a hangkeverék többletet mutatott, ahol a hangszórórendszer kiemelt, ott a felvételből hangok hiányoztak. Ez csak úgy lehetséges, ha az ember viszont valahogyan képes egyenletes hangszín-eloszlást kikeverni a soksávosból, függetlenül attól, hol dolgozik, milyenek a lehallgatási körülmények (azaz ...mégis bunda a bunda). Viszont egy teljesen korrekt lehallgató berendezésen távolról sem azt fogja visszahallani, amit eredetileg gyártani szeretett volna. Miért? Azért, mert a hangkeverés hosszú órái alatt szépen korrigálta a lehallgató rendszer hibáit is. Minden lehallgató rendszer más. Még a látszólag egyforma frekvenciamenetűek is. Ezért van az, hogy minden tanítványomnak elmondom: legyen a birtokodban egy fejhallgató, amit mindenhová elviszel. Ha bizonytalan vagy, feltétlenül használd, mert ismered a hangzását. Nem leszel kiszolgáltatva az ismeretlen (vagy tudottan rossz) lehallgatási körülményeknek.

 

Tehát: van egy felvételünk, ami nem soksávos technikával, ismert körülmények között készült (esetleg készítettük). Feltételezzük, hogy jó tesztanyag. De milyen a saját Ládánk, az otthoni HIFI? Megintcsak azt mondhatom: kifordítom, befordítom ... Induljunk el a végéről, a hangszórótól. Köztudottan ez a leggyengébb láncszem. Nincs közöttük két egyforma. Vegyük megint a frekvenciamenetet. Néhány méregdrága kivételtől eltekintve igencsak csipkézett. Mint az előbb, a stúdiók esetén. Miért lenne bármelyik is kivétel. Mondjuk a mély frekvenciás átvitele gyengécske. Nosza, vannak olyan erősítők, amik trükkösen olyan átvitelt hoznak létre, ami műterhelésen mérve teljesen egyenletes (ez van az adatlapjukon megadva), de valóságos hangszóróval mély emelést adnak. Ugye hangszórónk egy ilyen erősítővel kiegyenlítettebben szól? Befordítom azt, ami kifordult. Végigmehetünk az egész HIFI láncon, ugyanezt tapasztaljuk. Az LP játszónk hangszedője kicsit magasban kiemel, ami kompenzálja a hangszóró magas esését. Megint kiegyenlítettebb hangképet kaphatunk. A RIAA korrektor frekvenciamenetében egy kis középtartománybeli hiány van, nem baj, a hangszórónk ott úgyis túlteng picikét, megint egyenletesebb az átvitel. Kifordítom, befordítom. Ezek a gépek szeretni fogják egymást. Ők valók egy láncba. Azután, ha a lánc valahol mégis egyenetlen maradt, csak a megfelelő műsorforrás (felvétel) kell hozzá, és a hibát a hangzó anyag fogja korrigálni. Ezért is van, hogy egy láncon bizonyos fajta hanganyagok (komoly zene, jazz, heavy metall) jobban szólnak. A megfelelő tesztanyag viszont kihozza a hibákat műfajtól függetlenül.

 

A frekvencia-átvitelhez hasonlóan más jellemzők is ilyen kiegyenlítő folyamatban vehetnek részt. Vagy éppen ellenkezőleg. Az egyik láncban eddig igen jól szereplő berendezés egy másikban hirtelen megbokrosodik. Ebben az esetben a kifordítom után nem jött a befordítom. És ez mind független a berendezés árától. Ezért lehet rátalálni viszonylag moderált árú eszközökre, amik együtt szépen muzsikálnak, ám ugyanazok a darabok egyenként, máshol, felsülhetnek. Hogyan lehet itt rendet teremteni? Az egyetlen esély a megfelelő tesztanyag használata, és nagy türelem, sok idő, próbálkozás, ami az egyes láncszemek kiismeréséhez kell.

 

És végezetül még valami. Ne felejtsük el, hogy a hangok a Természetben keletkeztek, azt másoljuk, vagy utánozzuk. Ezért nem árt, ha időnként visszatérünk a „tiszta forráshoz”, és meghallgatunk egy természetes hangú hangszereken előadott koncertet. Meghallgatjuk fiainkat, lányainkat, amikor növendékhangversenyt adnak a zeneiskolában. Netán fel is vesszük azt. Közben elmélkedünk azon, hogy a gyerek a teremben másként szólt. Vagy csak úgy kiszabadulunk a természetbe, és felvesszük egy kis erdőzsongást. Azután, ha fáradtak, ingerültek, feszültek vagyunk meghallgatjuk, és megnyugszunk. Többet ér minden rágógumi meditációs zenénél (amiktől én a falra mászom olyan idegesítően nem történik bennük semmi, csak gépiesen ismétlődik a kitervelt, primitív SEMMI).

 

Nem vagyok elvakult, elmehetünk egy popkoncertre is. Csak, ha még utána is képesek szeretnénk maradni a HIFI világ hangjainak élvezetére, vigyünk magunkkal füldugót! Azon át is minden szólni fog, és a koncertről jövet a Városliget sétányán bandukolva bizonyos szöcskék, tücskök hangja is vegyülni fog kedvesünk suttogásához, és nem kell kiérnünk a főútra, hogy észrevegyük, kijöttünk a koncertről.

 

 

Ezt az útravalót adom nektek. És a tudás felelősségét!

Kishonti István

 

 

Kishonti István a Wikipédián

Hozzászólások

Bejelentkezés

Belépve marad?

Bejelentkezés

Partnerek